Várunk a szerelemre. Elképzeljük az első csókunkat, az első "szeretlek"-et, de sosem képzeljük el az első csalódást. Talán azért, mert még elképzelni is túl fájdalmas. De ha úgy vesszük, igazán a szerelem fájdalma változtat meg minket.

És ha ti még mindig lélegeztek, ti vagytok a szerencsések. Mert a legtöbbünk zihál sérült tüdőn keresztül. Szórakozásból tüzet gyújtunk magunkban, az elrontott szerelmeket gyűjtögetve. Az elrontott szerelmeket. Mi vagyunk a meggondolatlanok, mi vagyunk a vad fiatalság, látomásokat kergetve a jövőnkről. Egy nap felfedjük az igazságot, az az egy meghal, mielőtt odaérhetne. És ha szerelmes vagy, te vagy a szerencsés, mert a legtöbbünk elkeseredetten próbálja magát túltenni valakin. Szórakozásból tüzet gyújtunk magunkban, hogy eltérítsük a szívünket attól, hogy valaha is hiányozzanak. De nekem mindig hiányzik...

Tudom, milyen érzés az, hogy mintha ott sem lennél, amíg ő rád nem néz, meg nem érint, vagy nem süt el egy viccet a károdra... Csak hogy mindenki lássa, hogy vele vagy.

Minden szem másképp sír, minden kéz másképp ír, minden levél lehullik, Egyszer minden elmúlik. Minden szív másképp fáj, máshogy szól minden száj,minden élet mást remél, Minden lélek mástól fél. Minden hegy másképp áll, minden madár másképp száll, minden perc eltűnik, Egyszer minden megszűnik.

Sokszor van, hogy azt az egyet, amit a legjobban akarunk, nem kaphatjuk meg. Összetöri a szívünket, kikészít. A vágy tönkreteheti az életünket. De bármilyen nehéz is akarni valamit, azok szenvednek a leginkább, akik nem tudják, mit akarnak.

Csak néha éreznéd azt, amit én érzek. Csak néha keresnél, ha nem is kérlek. Csak néha törődnél velem, ahogy elvárom. Csak néha letörölnéd könnyeimet, ha látod...

Amikor valakit tényleg szeretsz, csak arra törekedsz, hogy neki boldog élete legyen. Még ha te majd bele is halsz, akkor is csak arra tudsz gondolni; hogy végig csinálod, és a végén neki jó lesz. Hisz minden egyes könnycseppet azért ejtesz, hogy ő annyiszor képes legyen mosolyogni.

Annyira rossz, amikor szomorúnak vagy idegesnek látlak. Ilyenkor nekem is elmegy minden életkedvem, és azon gondolkodom, hogyan is vidíthatnálak fel, de semmit sem tehetek. Egyszerűen végig nézem ahogy kitombolod magad és végig melletted maradok. Ha nem engedsz magadhoz közelebb, jelenleg csak ezzel tudok segíteni.

/SAJÁT/ 

Nem, nem fogom letagadni, hogy valaha kellettél. Nem fogok úgy csinálni, mintha sose szerettelek volna. Sőt, még szidni se foglak. Egyszerűen csak úgy teszek, mintha könnyű lenne elfelejteni. Azt a helyet, amit te sosem használtál ki a szívemben, odaadom valaki olyannak, aki tud is vele valamit kezdeni, úgy, hogy közben magát a szívemet nem töri össze.

Mindenkiben téged kereslek. Tudod, amikor valaki köszön nekem, elképzelem, hogy helyette te állsz ott. Amikor valaki próbál nekem segíteni, de én elutasítom, azt kívánom, bárcsak inkább te akarnál segíteni. Vagy amikor összefutok egy régi ismerőssel az utcán, és beszédbe elegyedek velük, a fejemben csak az megy, hogy veled miért nem tudok soha összetalálkozni. Ha egy fiú próbál közeledni felém, elutasítom, mert ő nem olyan, mint te. Tudod, az apró mosolyokban is téged látlak, tudod, már néha kezdelek igazán elfelejteni. De aztán jön valaki más, akinek miattad nem tudok esélyt adni. Tudod,... nem igazából fogalmad sincs az egészről. Te nem tudod, hogy milyen valakit úgy szeretni, hogy közben mindennap azzal szembesülsz, hogy ő maga nem lehet a tied, csupán az emléke. Te nem tudod, hogy milyen rossz mindennap ráébredni, hogy akárkivel hoz össze a sors, csak téged látlak benne.

Veled is volt már, hogy azért nem töröltél ki egy képet, mert ő is lájkolta? Hogy azért nem töröltél ki egy állapotot, mert ő is hozzászólt? Hogy azért nem töröltél ki egy számot, mert még ő mutatta? Hogy azért nem töröltél ki egy idézetet, mert rá emlékeztetett? Hogy azért nem tüntetted el az ő nyomait, mert képtelen voltál rá? Mint ahogy képtelen voltál arra is, hogy kiszeress belőle.

Előre megfogadod, hogy ez a nyár nem lesz más, mint kiköpött bulizás, hatalmas partik, medencézés. Vagy éppen azt döntöd el, hogy ezen a nyáron egész nap kint sütteted majd magad, koktélokat kóstolgatsz, vagy összejössz egy helyes vízi mentővel. Aztán amikor ahhoz a ponthoz érsz, hogy megfogadod; elfelejted őt, akkor már az egész hülyeségnek tűnik. Pontosan tudod, hogy nem te leszel a parti arc a következő buliban, hogy nem te fogod elcsábítani a szörfösöket, vagy hogy nem te leszel a legbarnább lány a strandon. Felfogod, hogy amíg ő a képben van, az egész csak a felejtésről, a romantikus filmekről, a könyvekről, és néhány hosszan tartó baráti csevejről fog szólni. Meg arról, hogy miért éppen a te nyaradat teszi tönkre valaki, csupán azzal, hogy létezik.

Amikor titokban a TV előtt tömöd magadba a csokit. Amikor lecsapod a laptopod tetejét, mert meglátsz egy kiírást, amit nem akartál. Amikor minden idézetről ő jut eszedbe még mindig. Amikor hirtelen minden rá emlékeztet. Amikor éjszaka álomba sírod magad. Amikor egyik felejtős technika se veszi hasznát. Amikor százszor visszaolvasod a beszélgetéseiteket. Amikor megbánsz minden rossz szót. Amikor eszedbe jutnak, hogy miket kellett volna mondanod. Amikor az üzeneteit még nem törölted ki. Amikor elképzeled, hogy ti vagytok a filmek főszereplői. Amikor reménykedsz, hogy valami jó is történhet veled. Akkor döbbensz rá, hogy igen is szereted még...

Néha belegondolok, hogy 5 évvel ezelőtt milyenek voltak a dolgok. Akkor nem gondoltam volna, hogy így alakul az életem, ahogy most. Sosem gondoltam volna, hogy ebbe a fiúba szeretek bele, hogy találok újra barátokat, vagy hogy átsírok éjszakákat, majd nevetek egész nap. Ilyenkor elhiszem, hogy talán minden jobb lesz egyszer, és 5 év múlva ugyanilyen csodálkozással fogok visszanézni a mostani életemre.

Bárki, aki elindít egy érzést benned, valójában csodát hoz az életedbe. Légy hálás érte, mert olyat mutat, amit eddig még nem éreztél - hisz minden megismételhetetlen. A mosoly, ahogyan rád néz, vagy épp megölel... kétszer nem történik meg ugyanaz.

Akkor is megnevettet mikor bőgni lenne kedvem. Vele még a legrosszabb film is elviselhető, a leghosszabb utazás sem unalmas, és a legbénább esős napot is szivárványosnak látom.

Emlékszem, hogy dobogott a szívem, amikor először láttalak mosolyogni. Milyen nehéz volt a szemedbe néznem anélkül, hogy rögtön fülig beléd szeressek. Emlékszem, hogy féltem szeretni mielőtt megismertelek, hogy sajogtak a múlt sebei, de te begyógyítottad őket!

Ha szeretsz valakit tiszta szívből, sohasem felejted el. Nem számít mi történt, mennyi idő telt el, szeretni fogod. Úgy érzed túlléptél, hogy többé már nincs rá szükséged, a szívedben mégis úgy őrzöd az emlékét, mint életed tavasza. S egyszer, ha szembejön veled, rád mosolyog, s életedről kérdez, csak annyit tudnál felelni: Hiányos... Mert este mikor lefekszel és párnádra hajtod a fejed, elindul a kisfilm, peregnek az emlékek és a könnycseppek. Mindig is szeretni fogod, történjen bármi.

Van olyan az életben, hogy nem tudjuk, mi köt az emberhez talán az emlékek vagy az együtt töltött idő. Viszont csak azt érezzük, hogy jobb vele, mint nélküle.

I often close my eyes
And I can see you smile
You reach out for my hand
And I'm woken from my dream
Although your heart is mine
It's hollow inside
I never had your love
And I never will

And every night
I lie awake
Thinking maybe you love me
Like I've always loved you
But how can you love me
Like I loved you when
You can't even look me straight in my eyes

I've never felt this way
To be so in love
To have someone there
Yet feel so alone
Aren't you supposed to be
The one to wipe my tears
The on to say that you would never leave

The waters calm and still
My reflection is there
I see you holding me
But then you disappear
All that is left of you
Is a memory
On that only, exists in my dreams

And every night
I lie awake
Thinking maybe you love me
Like I've always loved you
But how can you love me
Like I loved you when
You can't even look me straight in my eyes

I don't know what hurts you
But I can feel it too
And it just hurts so much
To know that I can't do a thing
And deep down in my heart
Somehow I just know
That no matter what
I'll always love you

I often close my eyes
And I can see you smile
You reach out for my hand
And I'm woken from my dream
Although your heart is mine
It's hollow inside
I never had your love
And I never will

So why am I still here in the rain?

http://www.youtube.com/watch?v=Ho_27QKIFT4

Mostantól úgy gondolok rád mint egy egyszerű hétköznapi srácra akit bármikor képes lennék szeretni, de nem te leszel az egyetlen. Nem fogok miattad sírni, és nem fogok rád várni. És észreveszem hogy más férfiak is léteznek. A szívem mélyén még mindig reménykedem, de nekem is szükségem van a boldogságra. Nem fogok miattad mindent veszni hagyni úgy, hogy még csak nem is vagy az enyém. Fáj, és nagyon nehéz, de tovább kell lépnem, és most az egyszer nem miattad, hanem magam miatt...

Igazad van mikor azt mondod gyerekes vagyok, naiv és folyton csak álmodozom. De mond ez miért jelent problémát? Nézz körül. Ebben a világban? Még jó hogy álmodozom. Hisz a valóság megrémít. Gyerekesnek számítok mert nem veszek mindent komolyan, vagy mert időnként belefér egy reményről szóló mese? És naiv? Nézzük csak meg jobban. A naivitásom nem feltétlen rossz hisz a jót feltételezem. A gond az hogy csalódom, mert a világ nem olyan jó, mint ahogy gondolom gyerekes szívvel. Nem olyan békés, barátságos. Folyton résen kell lennem, folyton vigyáznom kell, nehogy valaki még összetörje az álmaimat, amit elképzeltem.

Hitted egyszer, hogy lesz egy olyan fiú, aki külsőleg és belsőleg is elfogad. Hitted hogy valaki szeretni fog, annak ellenére, hogy néha duzzogós és hisztis vagy. Szerettél volna valakit, akivel szívből lehet nevetni, elfelejteni közben a hétköznapi dolgokat, akiről tudtad, hogy akkor is kíváncsi a titkodra, amikor azt mondja sértődékenyen, hogy őt nem is érdekli és persze egy perc múlva kiszedi belőled.
Amikor egyszerűen nem kell kiszedni, elmondod. Aki fogja a kezed még akkor is amikor olyat tettél, ami neki nem tetszik. Amikor tudod, hogy nem kellenek szavak a mondanivalójához, csak egy tekintet, ami mindent elárul. Ismerni minden kis apró ellenséges tulajdonságát és tudni,
ugyanúgy szereted, mint a jót, még akkor is ha felhúzod magad. Szinte fáj, amikor elbúcsúzol tőle. Minden porcikáját imádni és hinni, sose lesz vég. Hallgatni, amikor mondja hogy mosd le a sminket, mert neki úgy jobban tetszel, amikor össze kócolja a hajad,egy szál pólóban mellette lenni miközben közli hogy szeret. Ilyenkor érezzük, ő mindenünk.

Lehetnék én flegma is, de nem tudnám megtenni. Nem tudnám azt mondani, hogy húzz el, mert azt akarom, hogy maradj velem. De neked mi jár fejedben? Mondd, mit szeretnél tőlem? Ha semmit, miért nem mész el? Engem ezzel megbántasz, hát nem érted? Itt vagy velem, de mégsem értelek. Mondd, szeretsz? Vagy egyszerűen csak elviselsz? Itt akarsz maradni, vagy csak kényszert érzel? Várok a válaszra, de nem várhatok örökké. Értsd meg, nem adhatom oda a szívem, ha tudom, hogy te töröd ketté.

Jó lenne egyszer valaki karjai közt felébredni. Nem pedig egyedül a párnák között.Jó lenne ha valaki éjjelente a fülembe súgná: "Szeretlek!", és úgy is gondolná! Jó lenne néha úgy elaludni, hogy a lábam az ő lábaival van összekulcsolva. Jó lenne átölelni, magamhoz szorítani, megcsókolni.Jó lenne... Milyen jó is lenne...

Most a világ tele van olyan emberekkel, mint te. Magányosak. Hiányzik nekik valaki. Szerelmesek valakibe, akibe nem kellene. Olyan titkaik vannak, amiket soha nem hinnél el. Vágyakoznak, álmodoznak, remélnek, és minden alkalommal, amikor kocsival, busszal, vagy vonattal mennek valahova, kinéznek az ablakon és nézik az embereket, miközben azon agyalnak, hogy vajon min mehettek keresztül. Kíváncsiak rá, hogy vannak-e a világon olyan emberek, mint ők. Ők pont olyanok, mint te, és bármit mondhatnál nekik, megértenék. Sosem vagy egyedül.

Soha ne add fel, ha még megpróbálnád. Sose töröld le a könnyed, ha még sírnál. Sose elégedj meg egy válasszal, ha még kérdeznél. Sose mond, hogy már nem szereted, ha nem tudod elengedni.

Egy tükör vagy. Az a fajta, ami percenként szembesít magammal. A hibáimmal. A félelmeimmel. Soha nem voltam ennyire üres, a legpozitívabb értelemben. Nem is tudod pontosan, de rámutatsz arra, akinek nem kellene lennem. Eldobatod velem a jelmezeket, az álcákat. Mert a rengeteg festéktől, máztól, giccses ruháktól nem látszott belőlem semmi. Féltettem magam mindentől. És mikor ülök melletted rájövök, hogy lehet élni így is. És szentül hiszem, hogy valójában mindig így kellett volna.

Szerelmesnek lenni valakibe, aki még azt sem tudja, hogy létezel, nem a legrosszabb dolog a világon. Ami azt illeti, épp ellenkezőleg. Olyan, mint amikor az ember bead egy dolgozatot, ami tutira egyes, de egy ideig még nem javítják ki - az a fajta nyugalom, amikor még nem utasítottak vissza, de tudod, hogy hamarosan be fog következni.

A szerelem vad erő. Ha meg akarjuk zabolázni, elpusztít. Ha börtönbe akarjuk zárni, a rabszolgájává tesz. Ha meg akarjuk érteni, cserbenhagy és összezavar.

...és csak nevettem vele. És vitte a lelkem. Megállította ezt a pörgő világot. Finoman leemelte szívemről azt a fekete fátylat, melytől már hónapok óta függök.

Lehet észre sem veszed, hogy aki tétlenül melletted ül, halálosan sóvárog egyetlen ölelésedért, és bármit megtenne egyetlen csókodért.

Csak egy őrült lány vagyok. Hibázok én is. Egyáltalán nem vagyok tökéletes. Minden nap csinálok hülyeségeket. Szeretem a fájdalmat, egy ideig. Mindig megtalál a baj. Gondolkozás nélkül cselekszem és titokban szeretek. Ez vagyok én:csak egy őrült lány.

Ha melletted vagyok - néha összevissza beszélek, ügyetlen vagyok, és mindig beégetem magam a hülye beszólásaimmal. De tudod miért van ez? Mert ha velem vagy az agyam kikapcsol... és csak a szívem működik!

Azokon a napokon, amikor éppen csak összefutottunk, mindig erősebb voltam, mint a többi átlagos napon. Azokon a napokon, amikor rám mosolyogtál, úgy éreztem nincs lehetetlen. Azokon a napokon, amikor beszélgettünk is, táncoltam a tükör előtt, énekeltem a zuhany alatt, nevettem a testvérem faviccein, és ezerszer meghallgattam a dalt, amit te mutattál. Azokon a napokon amikor hozzám értél, bolondot csináltam magamból ismeretlenek előtt, elmondtam az embereknek mennyire szeretem őket, és nevettem míg a könnyem ki csordult. Azokon a napokon.. csak miattad: tényleg önmagam voltam.

Rájöttem, hogy szeretlek! Eddig csak annyit tudtam, hogy nehezen telik egy nap, amikor nem beszélünk,amikor nem mosolyogsz rám… Amikor nem tudom mi van veled. Mára rájöttem, hogy lehetetlent kérek magamtól. Nem tudok így elviselni egy napot sem. A szívem elkezd verni, mint bolond óra amikor írsz nekem. Akármit írsz boldogan mosolygok. Ha valami bánt téged, nekem is ugyanúgy fáj - talán még jobban. Állandóan melegség van a szívemben, és 5 percnél tovább nem tudok nem rád gondolni. Azt hiszem csillapíthatatlanul beléd szerettem!

El kell nyomnom magamban az érzéseket. Azt hiszem, szarabb lenne ha tudnád, hogyan érzek. Nem tudhatod meg. Érdekes, hogy mindenki más, akinek semmi köze hozzá, tudja. Csak épp te nem.

Még mindig mosolyog rám. Még mindig beszélünk. Még mindig szeretem. Tudom, hogy ő is tudja és én is tudom, hogy ő nem akar úgy engem, mint én őt. Amikor rámosolygok, egy világ dől össze bennem, mert nem lehetek mellette, nem lehetek a szívében… csak a gondolatai halvány fényében.

Az a fajta lány vagyok, aki elhiszi, hogy amit adsz azt visszakapod. Az, aki reménykedik egy szebb napban. Az aki sosem mond le rólad. Az, aki nem szereti a nyugalmat. Az, aki egész nap mosolyog, de éjszakánként sír. Az a lány, aki szeretné, hogy szeressék. Az, aki annyira erősnek tűnik, de belül annyira gyenge. Az a lány, aki feláll minden egyes alkalommal amikor összeomlik.

Abban a pillanatban olyan közel akartam lenni hozzá, amennyire csak lehetséges. Azt akartam, hogy soha ne hagyjon el. Az életem részének akartam abban a percben, és másnap és a rákövetkezendő napon. Szükségem volt rá, mint még senki másra.

Ahányszor kilépek az utcára, az Ő arca jut az eszembe, hogy hol lehet, mit csinálhat, mégis azt mondom nem érdekel. Csak ne kutatná a lelkem mindenhol, minden sarkon, minden úton, minden emberben.

Vajon hogy kell feladni egy érzést? Egyszerűen csak döntsem el, hogy feladom, és eszerint viselkedjek és közben mondjak ellent a szívemnek és sodródjak tőle egyre és egyre távolabb? Akkor talán egy nap elfelejtem igéző barna szemének melegségét, kellemes hangját, édes mosolyát? Vajon eljön az idő, mikor mind eltűnik belőlem és a szívemből a fájdalom? Minden nyom nélkül, mintha soha nem is lett volna semmi.

A pillanat erejéig mosolyogtam, majd amikor elfordította az arcát, újra elszomorodtam. Akármennyire nyújtottam a karomat az elérhetetlen álomért, ő még távolabb lett, annyira, hogy már nem is láttam.

Az anyukám tanította nekem ezt a trükköt: ha valamit újra és újra elismételgetsz, elveszti a jelentését... Azt mondta, hogy az életünk is így működik. Túl sokat nézed a naplementét, és csak simán este 6 óra lesz belőle. Újra és újra elköveted ugyanazt a hibát, és többet már nem is hívod hibának. Ha csak felkelsz, felkelsz, felkelsz, akkor egy nap elfelejted, hogy miért. Semmi sem örök.

Az első szerelmed nem mindig az az ember, akit először megcsókolsz, vagy az, akivel először randizol. Az első szerelmed az, akihez mindig a többit hasonlítani fogod. Az az ember, akin sosem teszed magad igazán túl, még akkor sem, amikor már meggyőzted magad, hogy tovább léptél.

Amikor veled találkoztam, akkor értettem meg a szerelmes dalokat és azt, hogy a szerelmesek miért táncolnak egymással. Akkor értettem meg a csókolózást és azt, hogy ez a legszebb dolog. Megértettem, hogy az emberek miért sírnak, amikor összetörik a szívüket, és hogy miért menekülnek el mindenki elől, amikor a szívük darabokban áll... Mert szükségük van egy kis térre, hogy rendbe hozzák az eltűnt szerelmük hangjával és az emlékekkel. Végül újra összerakják, hogy aztán valaki újra összetörhesse. Amikor veled találkoztam, akkor értettem meg, hogy az egész élet miről szól, és, hogy az emberek miért maradnak fent késő este valakire gondolva.

Ha szeretsz valakit legyél elég bátor ahhoz, hogy elmond neki. Vagy legyél elég bátor ahhoz, hogy végig nézd, ahogy más szereti.
Ez mind szép és jó, de mi van, ha a kettőt együtt már nem élném túl?

Nehéz olyasmire várni, amiről tudod, hogy talán soha nem fog megtörténni, de még nehezebb feladni, mikor ez az, amit mindig is akartál.

A sok véletlen mondat, ami kicsúszott és meghatott, a romokból felkapott pár tegnapot, boldoggá tett és elhagyott.

De néha- néha, ha a tükörbe nézek, hatalmas ürességet érzek, mintha kihagytam volna valami fontosat, amire már nincs időm. És a nappalok úgy telnek el, mint egy álom, minden éjszaka a reggelt várom, talán ma lesz a napja, hogy történni fog valami, amiért még érdemes élni.