Sziasztok!!

Ééééés íme az új blogom :D Nézzetek be! :)
http://mosolyogjmertmegteheted.blogspot.hu/

Sziasztok!

Először is: Mindenkinek kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok!
Másodszor, a lényeg: Volt egy fiú, akit szerettem, de nagyot csalódtam benne, akkorát mint még soha senkiben. Úgy érzem az életemnek egy része lezárult. Végeztem, és ez jó érzéssel tölt el. Szabadnak érzem magam. Viszont ezt a blogot már nem folytatom. Ha újat nyitok, talán még lesz egy bejegyzés, amiben megtaláljátok a linkjét. Addig is sziasztok!

„A sír csak üres doboz. Akit szeretek, él az emlékezetemben, egy széthajtogatott zsebkendőből felszálló illatban, egy hangsúlyban, mely váratlanul eszembe jut, és egy hosszú percre belefeledkezem, míg lehajtom a fejem.”

Amikor epekedve vársz egy pillantást, egy mosolyt, egy arcot, egy hangot... és mindez csak ritkán, pillanatokra, távolságtartón adatik meg, és nem tudod, nem tudhatod, mit hoz a jövő, akkor kegyetlen zsarnokká válik a szeretet. Elhatalmasodik benned, és legyőz. Felülkerekedik rajtad. Már nem a barátod, hanem az ellenséged. Felemészti előbb lelkedet, aztán egész valódat. Már nem szépet ad, hanem fájdalmat. Egyre nagyobb és nagyobb fájdalmat. Amit már nem tudsz elviselni.

Igen. Nehéz. Rohadtul nehéz, de megéri. Megéri minden egyes könny, minden fájdalom, az, amikor térdre rogyva zokogsz, mert úgy érzed, már nem megy tovább. Mindig megy. Mindig van tovább, leginkább akkor, amikor nem hinnéd. Csak menj. Ne csalj, gyakorolj, lépkedj megállás nélkül, de soha ne add fel. Túl könnyű lenne, és igen.. Az nem is élet, amit feladsz. Az valami, amit kaptál, de nem éltél vele – és az tudod luxus.

                         

Megeshet, hogy valaki, akit szíved mélyéből szeretsz, megbánt vagy csalódást okoz neked, és akkor minden túlontúl bonyolultnak vagy egyenesen értelmetlennek tűnik majd. De soha ne feledd: minden véget ér egyszer, és semmi sem marad változatlan... Minden egyes nap új kezdetet rejt, és nincs olyan szörnyű sötétség, amelynek a végén ott ne pislákolna a remény.

A szerelmi bánat nem csak az, hogy elveszítünk valakit, akiről azt hittük, miénk volt, hanem elveszítjük önmagunkat is. Tartásunkat, nyugalmunkat, hitünket. Valószínűleg ezért nem enyhül a veszteség azzal, ha bebizonyosodik, hogy szerelmünk tárgya nem volt az, akinek hittük. A csalódás az, hogy magunk maradtunk.

Úgy érzem az első nagyobb csalódás után már bármit kibírunk. Rájövünk, hogy nincs olyan ember, akit ne lehetne pótolni és elfelejteni. Idővel arra is rájövünk, hogy nem vehetjük magától értődőnek, ha valaki mellettünk van, mert bármikor elmehet. Ahogy mi is bármikor tovább léphetünk. És amit még megtanultam az első nagyobb fájdalomból az az, hogy értékelni kell a másikat! Nagyon kell értékelni. Nem szabad valaminek annyira hétköznapivá válnia, hogy ne küzdjünk érte! A mosolyokért, a szerelemért, a szép szavakért, a boldogságért - ezekért megéri küzdeni.

Túl sok vesszőt raktam oda, ahová rég pontot kellett volna.!

Van a találkozás... amit nem vársz. Ami váratlan... Vagyis... mégsem az... Mert vártad, csak talán nem az eszeddel, nem a tudatoddal, de legbelül érezted, hogy egy napon megtörténik. A találkozás... önmagaddal... egy másik emberben... Félelmetes és lenyűgöző ez a találkozás... Mert bár együtt élsz az érzéssel, lassan talán megszokottá válik, talán már nem is számítasz rá, talán már le is mondtál róla, mégis, megdöbbensz, amikor megpillantod önmagadat... a másikban.

Örülj, ha összetörtél. Másabb leszel, erősebb, jobb, tudatosabb. Ismerni fogod a gyengéidet, és tudni fogsz arról, amiről nem is gondoltad volna, hogy benned van. Megváltoztat – minden egyes pofon, minden szakítás, minden összetörés kihozza belőled az oroszlánt, azt a fajtát, aki időről időre megfogadja, hogy most más lesz – idővel talán tényleg. De minden darabokra hullásnál ott a remény, hogy innentől minden megjavul, működni fog, mert van hozzá erőd. Valójában akkor van a legtöbb erőd, amikor darabokban vagy, hiszen onnan nincs vesztenivalód. Akkor még tökéletesen érzed, hogy milyen padlón lenni, így már nem is olyan félelmetes – úgyhogy lehetsz bátor. A padló azzá is tesz.

Hiszek a csodákban, mert látom őket, minden áldott nap. Varázslatot a mosolyokban, megvalósult lehetetleneket, körbevesznek, boldoggá tesznek, erősebbé, hisz megadják a reményt, hogy bizony ami egyszer volt, amit már átéltem, bármikor visszajöhet.

Van egy lány, szíve érzékeny. Sokszor morcos, boldog, fáradt, vidám, néha nem találja a helyét a világban, sokszor szomorú, és néha pesszimista, sokszor hiányzik neki valaki, van amikor összetörik a szívét. Sokszor elbotlik, hibázik, de mindig tovább lép, hol segítséggel, hol egyedül. Hisz az életben, tele van reménnyel. Ő csak egy lány, egy hétköznapi átlagos ember, akinek szíve tele van érzelemmel.

Amikor fellobbant az első tűz, amikor elgurult az első kerék, amikor először kapott lángra az első gyufaszál, amikor először gyúlt ki az első izzó, amikor... És mennyi ilyen pillanat volt, ami megváltoztatta a világot. A pillanat, amikor valaki megálmodott valamit, vagy rájött valamire. Vagy a pillanat, amikor rád mosolygott Ő. Ami ugyanígy megváltoztatta a világot. A te világodat.
Az Ő mosolya.

Amikor rájövök, hogy mennyire egyszerű minden, mikor mindketten egymást akarják, akkor hasít belém a felismerés, hogy nincs semmi remény, hiszen a fiúk, azok fiúk, ha akarnak valamit kimutatják, ha pedig nem, nem éri meg a szenvedést. Mikor elmegyek egy szerelmespár mellett mindig a történetük jut eszembe, és hogy ők is szenvedések árán ilyen boldogok most? Hogy ha túlélem ezt az időszakot minden tökéletes lesz? Vagy esetleg még rosszabb? De egy biztos, a szerelem sosem csak jó, vagy csak rossz. A szerelem olyan mint az élet, küzdhetsz és akár nyerhetsz is, de ha már az elején feladod, abban a pillanatban vesztettél...

/Saját/ 

Azt kérdezték, mi olyan különleges benne, amiért annyira szeretem? Nem mertem válaszolni, mert féltem, hogy majd ők is bele szeretnek.

Már függök tőle. Lassan, de biztosan rászoktam, és ha nem állítom le magam záros határidőn belül, olyannyira összefonódik a szívem az ő szívével, hogy a szó szoros értelemben vérezni fog, ha el kell válnom tőle.

Egy mondás szerint, onnan tudhatod, hogy fontos dolog történt az életedben, hogy utána már nem tudsz úgy élni, mint azelőtt. Kaptál valakit, vagy éppen elveszítetted, nagyon megbántottak, vagy te tetted, aztán pár pillanatra kívülről láthatod az életed. Érzed, valami végérvényesen megváltozott. Aztán belekortyolsz a kávédba, visszarepülsz a földi reggeledbe. Érzed a szemetelő esőt, de ma valahogy még ennek is örülsz. Mert változol...

Élvezd, hogy látsz, szagolsz, érzel, kelsz, fekszel,
Hogy a szeretted rád mosolyog ezerszer,
Élvezd az illatot, ez a szabadság,
Tárd ki a szárnyad, repülj el rab madár.   

Punnany Massif - Élvezd 

Ha valamire az ember nagyon vágyódik, rendszerint nem kapja meg. Csak amikor már elengedi a vágyódást - akkor jön a beteljesedés. Amikor nem akarsz, és nem követelsz már. Amikor minden tőled telhetőt megteszel - és utána rábízod az egészet az Istenre, a Természetre, nevezd, ahogy akarod. Ez a mágia titka: vágyni - és elengedni.

Amikor azt mondom: "Tudok vigyázni magamra", azt várom, hogy fogd meg a kezem, nézz a szemembe, és azt mondd: "Tudom, de azért itt vagyok, ha mégsem.

Várunk a szerelemre. Elképzeljük az első csókunkat, az első "szeretlek"-et, de sosem képzeljük el az első csalódást. Talán azért, mert még elképzelni is túl fájdalmas. De ha úgy vesszük, igazán a szerelem fájdalma változtat meg minket.

És ha ti még mindig lélegeztek, ti vagytok a szerencsések. Mert a legtöbbünk zihál sérült tüdőn keresztül. Szórakozásból tüzet gyújtunk magunkban, az elrontott szerelmeket gyűjtögetve. Az elrontott szerelmeket. Mi vagyunk a meggondolatlanok, mi vagyunk a vad fiatalság, látomásokat kergetve a jövőnkről. Egy nap felfedjük az igazságot, az az egy meghal, mielőtt odaérhetne. És ha szerelmes vagy, te vagy a szerencsés, mert a legtöbbünk elkeseredetten próbálja magát túltenni valakin. Szórakozásból tüzet gyújtunk magunkban, hogy eltérítsük a szívünket attól, hogy valaha is hiányozzanak. De nekem mindig hiányzik...

Tudom, milyen érzés az, hogy mintha ott sem lennél, amíg ő rád nem néz, meg nem érint, vagy nem süt el egy viccet a károdra... Csak hogy mindenki lássa, hogy vele vagy.

Minden szem másképp sír, minden kéz másképp ír, minden levél lehullik, Egyszer minden elmúlik. Minden szív másképp fáj, máshogy szól minden száj,minden élet mást remél, Minden lélek mástól fél. Minden hegy másképp áll, minden madár másképp száll, minden perc eltűnik, Egyszer minden megszűnik.

Sokszor van, hogy azt az egyet, amit a legjobban akarunk, nem kaphatjuk meg. Összetöri a szívünket, kikészít. A vágy tönkreteheti az életünket. De bármilyen nehéz is akarni valamit, azok szenvednek a leginkább, akik nem tudják, mit akarnak.

Csak néha éreznéd azt, amit én érzek. Csak néha keresnél, ha nem is kérlek. Csak néha törődnél velem, ahogy elvárom. Csak néha letörölnéd könnyeimet, ha látod...

Amikor valakit tényleg szeretsz, csak arra törekedsz, hogy neki boldog élete legyen. Még ha te majd bele is halsz, akkor is csak arra tudsz gondolni; hogy végig csinálod, és a végén neki jó lesz. Hisz minden egyes könnycseppet azért ejtesz, hogy ő annyiszor képes legyen mosolyogni.

Annyira rossz, amikor szomorúnak vagy idegesnek látlak. Ilyenkor nekem is elmegy minden életkedvem, és azon gondolkodom, hogyan is vidíthatnálak fel, de semmit sem tehetek. Egyszerűen végig nézem ahogy kitombolod magad és végig melletted maradok. Ha nem engedsz magadhoz közelebb, jelenleg csak ezzel tudok segíteni.

/SAJÁT/ 

Nem, nem fogom letagadni, hogy valaha kellettél. Nem fogok úgy csinálni, mintha sose szerettelek volna. Sőt, még szidni se foglak. Egyszerűen csak úgy teszek, mintha könnyű lenne elfelejteni. Azt a helyet, amit te sosem használtál ki a szívemben, odaadom valaki olyannak, aki tud is vele valamit kezdeni, úgy, hogy közben magát a szívemet nem töri össze.

Mindenkiben téged kereslek. Tudod, amikor valaki köszön nekem, elképzelem, hogy helyette te állsz ott. Amikor valaki próbál nekem segíteni, de én elutasítom, azt kívánom, bárcsak inkább te akarnál segíteni. Vagy amikor összefutok egy régi ismerőssel az utcán, és beszédbe elegyedek velük, a fejemben csak az megy, hogy veled miért nem tudok soha összetalálkozni. Ha egy fiú próbál közeledni felém, elutasítom, mert ő nem olyan, mint te. Tudod, az apró mosolyokban is téged látlak, tudod, már néha kezdelek igazán elfelejteni. De aztán jön valaki más, akinek miattad nem tudok esélyt adni. Tudod,... nem igazából fogalmad sincs az egészről. Te nem tudod, hogy milyen valakit úgy szeretni, hogy közben mindennap azzal szembesülsz, hogy ő maga nem lehet a tied, csupán az emléke. Te nem tudod, hogy milyen rossz mindennap ráébredni, hogy akárkivel hoz össze a sors, csak téged látlak benne.

Veled is volt már, hogy azért nem töröltél ki egy képet, mert ő is lájkolta? Hogy azért nem töröltél ki egy állapotot, mert ő is hozzászólt? Hogy azért nem töröltél ki egy számot, mert még ő mutatta? Hogy azért nem töröltél ki egy idézetet, mert rá emlékeztetett? Hogy azért nem tüntetted el az ő nyomait, mert képtelen voltál rá? Mint ahogy képtelen voltál arra is, hogy kiszeress belőle.

Előre megfogadod, hogy ez a nyár nem lesz más, mint kiköpött bulizás, hatalmas partik, medencézés. Vagy éppen azt döntöd el, hogy ezen a nyáron egész nap kint sütteted majd magad, koktélokat kóstolgatsz, vagy összejössz egy helyes vízi mentővel. Aztán amikor ahhoz a ponthoz érsz, hogy megfogadod; elfelejted őt, akkor már az egész hülyeségnek tűnik. Pontosan tudod, hogy nem te leszel a parti arc a következő buliban, hogy nem te fogod elcsábítani a szörfösöket, vagy hogy nem te leszel a legbarnább lány a strandon. Felfogod, hogy amíg ő a képben van, az egész csak a felejtésről, a romantikus filmekről, a könyvekről, és néhány hosszan tartó baráti csevejről fog szólni. Meg arról, hogy miért éppen a te nyaradat teszi tönkre valaki, csupán azzal, hogy létezik.

Amikor titokban a TV előtt tömöd magadba a csokit. Amikor lecsapod a laptopod tetejét, mert meglátsz egy kiírást, amit nem akartál. Amikor minden idézetről ő jut eszedbe még mindig. Amikor hirtelen minden rá emlékeztet. Amikor éjszaka álomba sírod magad. Amikor egyik felejtős technika se veszi hasznát. Amikor százszor visszaolvasod a beszélgetéseiteket. Amikor megbánsz minden rossz szót. Amikor eszedbe jutnak, hogy miket kellett volna mondanod. Amikor az üzeneteit még nem törölted ki. Amikor elképzeled, hogy ti vagytok a filmek főszereplői. Amikor reménykedsz, hogy valami jó is történhet veled. Akkor döbbensz rá, hogy igen is szereted még...

Néha belegondolok, hogy 5 évvel ezelőtt milyenek voltak a dolgok. Akkor nem gondoltam volna, hogy így alakul az életem, ahogy most. Sosem gondoltam volna, hogy ebbe a fiúba szeretek bele, hogy találok újra barátokat, vagy hogy átsírok éjszakákat, majd nevetek egész nap. Ilyenkor elhiszem, hogy talán minden jobb lesz egyszer, és 5 év múlva ugyanilyen csodálkozással fogok visszanézni a mostani életemre.

Bárki, aki elindít egy érzést benned, valójában csodát hoz az életedbe. Légy hálás érte, mert olyat mutat, amit eddig még nem éreztél - hisz minden megismételhetetlen. A mosoly, ahogyan rád néz, vagy épp megölel... kétszer nem történik meg ugyanaz.

Akkor is megnevettet mikor bőgni lenne kedvem. Vele még a legrosszabb film is elviselhető, a leghosszabb utazás sem unalmas, és a legbénább esős napot is szivárványosnak látom.

Emlékszem, hogy dobogott a szívem, amikor először láttalak mosolyogni. Milyen nehéz volt a szemedbe néznem anélkül, hogy rögtön fülig beléd szeressek. Emlékszem, hogy féltem szeretni mielőtt megismertelek, hogy sajogtak a múlt sebei, de te begyógyítottad őket!

Ha szeretsz valakit tiszta szívből, sohasem felejted el. Nem számít mi történt, mennyi idő telt el, szeretni fogod. Úgy érzed túlléptél, hogy többé már nincs rá szükséged, a szívedben mégis úgy őrzöd az emlékét, mint életed tavasza. S egyszer, ha szembejön veled, rád mosolyog, s életedről kérdez, csak annyit tudnál felelni: Hiányos... Mert este mikor lefekszel és párnádra hajtod a fejed, elindul a kisfilm, peregnek az emlékek és a könnycseppek. Mindig is szeretni fogod, történjen bármi.

Van olyan az életben, hogy nem tudjuk, mi köt az emberhez talán az emlékek vagy az együtt töltött idő. Viszont csak azt érezzük, hogy jobb vele, mint nélküle.

I often close my eyes
And I can see you smile
You reach out for my hand
And I'm woken from my dream
Although your heart is mine
It's hollow inside
I never had your love
And I never will

And every night
I lie awake
Thinking maybe you love me
Like I've always loved you
But how can you love me
Like I loved you when
You can't even look me straight in my eyes

I've never felt this way
To be so in love
To have someone there
Yet feel so alone
Aren't you supposed to be
The one to wipe my tears
The on to say that you would never leave

The waters calm and still
My reflection is there
I see you holding me
But then you disappear
All that is left of you
Is a memory
On that only, exists in my dreams

And every night
I lie awake
Thinking maybe you love me
Like I've always loved you
But how can you love me
Like I loved you when
You can't even look me straight in my eyes

I don't know what hurts you
But I can feel it too
And it just hurts so much
To know that I can't do a thing
And deep down in my heart
Somehow I just know
That no matter what
I'll always love you

I often close my eyes
And I can see you smile
You reach out for my hand
And I'm woken from my dream
Although your heart is mine
It's hollow inside
I never had your love
And I never will

So why am I still here in the rain?

http://www.youtube.com/watch?v=Ho_27QKIFT4

Mostantól úgy gondolok rád mint egy egyszerű hétköznapi srácra akit bármikor képes lennék szeretni, de nem te leszel az egyetlen. Nem fogok miattad sírni, és nem fogok rád várni. És észreveszem hogy más férfiak is léteznek. A szívem mélyén még mindig reménykedem, de nekem is szükségem van a boldogságra. Nem fogok miattad mindent veszni hagyni úgy, hogy még csak nem is vagy az enyém. Fáj, és nagyon nehéz, de tovább kell lépnem, és most az egyszer nem miattad, hanem magam miatt...

Igazad van mikor azt mondod gyerekes vagyok, naiv és folyton csak álmodozom. De mond ez miért jelent problémát? Nézz körül. Ebben a világban? Még jó hogy álmodozom. Hisz a valóság megrémít. Gyerekesnek számítok mert nem veszek mindent komolyan, vagy mert időnként belefér egy reményről szóló mese? És naiv? Nézzük csak meg jobban. A naivitásom nem feltétlen rossz hisz a jót feltételezem. A gond az hogy csalódom, mert a világ nem olyan jó, mint ahogy gondolom gyerekes szívvel. Nem olyan békés, barátságos. Folyton résen kell lennem, folyton vigyáznom kell, nehogy valaki még összetörje az álmaimat, amit elképzeltem.

Hitted egyszer, hogy lesz egy olyan fiú, aki külsőleg és belsőleg is elfogad. Hitted hogy valaki szeretni fog, annak ellenére, hogy néha duzzogós és hisztis vagy. Szerettél volna valakit, akivel szívből lehet nevetni, elfelejteni közben a hétköznapi dolgokat, akiről tudtad, hogy akkor is kíváncsi a titkodra, amikor azt mondja sértődékenyen, hogy őt nem is érdekli és persze egy perc múlva kiszedi belőled.
Amikor egyszerűen nem kell kiszedni, elmondod. Aki fogja a kezed még akkor is amikor olyat tettél, ami neki nem tetszik. Amikor tudod, hogy nem kellenek szavak a mondanivalójához, csak egy tekintet, ami mindent elárul. Ismerni minden kis apró ellenséges tulajdonságát és tudni,
ugyanúgy szereted, mint a jót, még akkor is ha felhúzod magad. Szinte fáj, amikor elbúcsúzol tőle. Minden porcikáját imádni és hinni, sose lesz vég. Hallgatni, amikor mondja hogy mosd le a sminket, mert neki úgy jobban tetszel, amikor össze kócolja a hajad,egy szál pólóban mellette lenni miközben közli hogy szeret. Ilyenkor érezzük, ő mindenünk.

Lehetnék én flegma is, de nem tudnám megtenni. Nem tudnám azt mondani, hogy húzz el, mert azt akarom, hogy maradj velem. De neked mi jár fejedben? Mondd, mit szeretnél tőlem? Ha semmit, miért nem mész el? Engem ezzel megbántasz, hát nem érted? Itt vagy velem, de mégsem értelek. Mondd, szeretsz? Vagy egyszerűen csak elviselsz? Itt akarsz maradni, vagy csak kényszert érzel? Várok a válaszra, de nem várhatok örökké. Értsd meg, nem adhatom oda a szívem, ha tudom, hogy te töröd ketté.

Jó lenne egyszer valaki karjai közt felébredni. Nem pedig egyedül a párnák között.Jó lenne ha valaki éjjelente a fülembe súgná: "Szeretlek!", és úgy is gondolná! Jó lenne néha úgy elaludni, hogy a lábam az ő lábaival van összekulcsolva. Jó lenne átölelni, magamhoz szorítani, megcsókolni.Jó lenne... Milyen jó is lenne...

Most a világ tele van olyan emberekkel, mint te. Magányosak. Hiányzik nekik valaki. Szerelmesek valakibe, akibe nem kellene. Olyan titkaik vannak, amiket soha nem hinnél el. Vágyakoznak, álmodoznak, remélnek, és minden alkalommal, amikor kocsival, busszal, vagy vonattal mennek valahova, kinéznek az ablakon és nézik az embereket, miközben azon agyalnak, hogy vajon min mehettek keresztül. Kíváncsiak rá, hogy vannak-e a világon olyan emberek, mint ők. Ők pont olyanok, mint te, és bármit mondhatnál nekik, megértenék. Sosem vagy egyedül.

Soha ne add fel, ha még megpróbálnád. Sose töröld le a könnyed, ha még sírnál. Sose elégedj meg egy válasszal, ha még kérdeznél. Sose mond, hogy már nem szereted, ha nem tudod elengedni.

Egy tükör vagy. Az a fajta, ami percenként szembesít magammal. A hibáimmal. A félelmeimmel. Soha nem voltam ennyire üres, a legpozitívabb értelemben. Nem is tudod pontosan, de rámutatsz arra, akinek nem kellene lennem. Eldobatod velem a jelmezeket, az álcákat. Mert a rengeteg festéktől, máztól, giccses ruháktól nem látszott belőlem semmi. Féltettem magam mindentől. És mikor ülök melletted rájövök, hogy lehet élni így is. És szentül hiszem, hogy valójában mindig így kellett volna.

Szerelmesnek lenni valakibe, aki még azt sem tudja, hogy létezel, nem a legrosszabb dolog a világon. Ami azt illeti, épp ellenkezőleg. Olyan, mint amikor az ember bead egy dolgozatot, ami tutira egyes, de egy ideig még nem javítják ki - az a fajta nyugalom, amikor még nem utasítottak vissza, de tudod, hogy hamarosan be fog következni.

A szerelem vad erő. Ha meg akarjuk zabolázni, elpusztít. Ha börtönbe akarjuk zárni, a rabszolgájává tesz. Ha meg akarjuk érteni, cserbenhagy és összezavar.

...és csak nevettem vele. És vitte a lelkem. Megállította ezt a pörgő világot. Finoman leemelte szívemről azt a fekete fátylat, melytől már hónapok óta függök.